Egy hibátlan kezdet

"...és mindenre gyógyír a szokásos közhelyekkel valóban meg sem közelíthető vendégszeretet, a szívbéli barátság, a lelkes fogadtatás őszintesége." - így fogalmaz a Lonely Planet útikönyvsorozat Írország című kötetének bevezetője az írek kedvességéről. És ez nem is véletlen, az utazásom előtt is nagyon sokat meséltek erről az Írországot megjárt barátaim, de már a második napomon a saját bőrömön is megtapasztalhattam ennek a jelét.
Ugyanis ezen a napon az előző posztban említett Tom, a munkahely gondnoka elvitt Rutot, Silviát és engem a Boora szoborparkba, ami alapvetően egy láp és régen tőzeget bányásztak ott, de ma már különböző szobrok vannak kiállítva a területén és a turistáknak van kialakítva. Itt mérték egyébként a 20. században a legmagasabb hőmérsékletet Írországban, ami 32.5°C volt. Az all-time rekord 33.3°C, csak összehasonlításként a magyarországi 41.9°C-os csúccsal... :)

A Boora

"Sky train", ilyenekkel szállították a tőzeget még az '50-70-es években

Bár sokan gondolják, hogy ez a Loch Ness-i szörny akar lenni, állítólag ez egy kacsázó kő szobra :)

Szobrok a Boorában

Az ír piramis :)

A bejáratnál kerékpárt lehetett kölcsönözni (ami ingyenes volt, mint ahogy a belépés is a parkba), úgyhogy 1,5-2 óra kerékpározgatás és fotózás után Tom átvitt minket egy közelben lévő modellrepülő pályára, ami a spanyol lányoknak és nekem is nagyon tetszett, mert egyikünk sem volt még ilyen helyen. Messziről amúgy teljesen úgy néznek ki a levegőben ezek a gépek, mintha igaziak lennének :)
A következő program a Tullamore szélén található Charleville kastély meglátogatása volt, ami nagyjából 200 éves, de tipikusan úgy néz ki, mint egy középkori kastély, és ez az én fantasy rajongó énemnek igencsak vonzó volt :)

Modellrepülők

Így repültek

Charleville kastély

Ezután Tom elvitt a házához minket vacsorára, amit a lánya, Erica készített, miközben mi a parkban voltunk. Nem azt mondom, hogy egy rózsadombi villában laknak, de egy nagyon szép, korrekt kis kertes házban élnek, ami engem speciel meglepett, mert az otthoni viszonyok alapján nyilván nem egy ilyen házat képzeltem el egy gondoki fizetésből. De hát ez egy másik ország.
A vacsora nagyon finom volt, ha minden igaz egy tipikus ír vacsorában volt részünk, aminek alapja a sok  főtt törtkrumpli (olyan gombócokban a tányérra rakva, mintha fagylalt lenne :) ), párolt zöldségek, meg különféle húsok, és mindez olyan szósszal leöntve, mint egy sűrű húsleves, majd pedig jégkrém és gyümölcsös sajttorta. Nem annyira voltam utána éhes... :) A többiek sem, olyannyira, hogy nem is tudták megenni az egészet, így egy jó része a kajának kidobásra került, amit nekem személy szerint nagyon rossz volt látni. A vendégek esetében még persze ezt meg is értem, de hogy a házigazdák is a sajátjukat nem a hűtőbe rakják, hanem kidobják, azt elég komoly pazarlásnak érzem, és amennyire látom, ez teljesen általános ebben az országban, de ha jól tudom a többi fejlett nyugati országban is. Lehet, hogy csak a 6 és fél év kollégium miatt van ez bennem, bár több magyar barátommal, sőt a spanyolokkal is beszéltem erről és ők sem értettek egyet vele. De hát ez még mindig egy másik ország... :)

Rut, Tom, én, Silvia

Vacsora után kiültünk a kertbe a hintaágyba, aztán hogy, hogy nem, előkerült egy üveg Tullamore D.E.W. whiskey, amire nem mondhattam nemet, aztán egy Paddy márkájú is, amire szintén hasonló volt a válaszom... :) Miközben ezeket kortyolgattuk és a hintaágyban napoztunk kicsit, Pink Floydot hallgattunk, (mivel az Tom kedvenc zenekara, így elég hamar meg is volt a közös téma :) ), úgyhogy itt éreztem azt, hogy ennél sokkal jobban nem nagyon indulhatott volna ez az írországi kaland :)