Az első munkahét

Nyáron a munkahelyemen, a youth centre-ben annyira nincs nagy pörgés, mivel alapvetően ide tanítási időszakban járnak a gyerekek, úgyhogy ennek megfelelően az első munkahetem nem is volt megterhelő, aminek igazából örültem is, mert így maradt időm felfedezni a város, vagy legalábbis egy részét. Hétfőn csak körbevezettek a centre-ben és bemutattak a kollégáknak. A centre egy kétszintes épület, az alsó szinten van a manageri iroda, itt végezzük az adminisztrációs feladatokat a számítógépeken, illetve itt tartjuk a megbeszéléseket is. Emellett van egy tornaterem, aminek az egyik végében van egy színpad, illetve még az alsó szinten található egy 'youth café' nevű terem, ahol különböző kézműves foglalkozásokat szoktak végezni, de van itt egy Xbox is TV-vel, és egy nagy vetítővászon projektorral, ha filmezni szeretnének a gyerekek. A felső szint jóval kisebb, itt egy számítógép terem van kb. 15 számítógéppel és egy játékterem, ahol van három pool biliárdasztal, egy csocsó, három ping-pong asztal és egy léghoki asztal.

A youth centre épülete

A staff 6-7 állandó dolgozóból áll, azért vagyok kicsit bizonytalan ebben, mert még mindig vannak páran, akiknek nem tudom a pontos státuszát, mivel dolgozik itt néhány önkéntes is, illetve van, aki csak részmunkaidős. Összesen velünk EVS-esekkel együtt kb. 15-en segítjük a centre munkáját. A legfiatalabb 15 éves, a legidősebb 61, de a lényeg, hogy eddig mindenki nagyon kedves volt, és tök jófejek is, sokat viccelődnek, úgyhogy én is sokat szoktam nevetni... már amikor értem őket. Ugyanis az az angol, amit itt az ír vidéken beszélnek, az meglehetősen távol van attól, amit szépirodalminak neveznek, vagy legalábbis amihez én hozzászoktam eddigi életem során :) Erre persze valahol számítottam is, de azért még így is meglepődök, hogy néha mennyire ötletem sincs arról, hogy miről beszélnek :D A legkeményebb dió az idősebbek, illetve a kamaszok megértése. Az idősebbek közül néhányan úgy beszélnek, hogy saját bevallásuk szerint még olykor néhány ír sem érti őket, a fiatalok meg pláne amikor egymás között beszélgetnek, poénkodnak, akkor annyira gyorsak, elharapják a szavakat, illetve olyan szlenget használnak és olyan akcentussal, amire egyelőre esélyem sincs. Úgyhogy néha van, hogy csak ott ülök és bambán mosolygok, mintha érteném miről van szó... :D  Ha hozzám beszélnek, akkor azért jobb a helyzet, de így is volt olykor egy-két félreértés, pl. amikor az egyik srácnál azt hittem, hogy a sült krumplimból kér, és amikor igennel válaszoltam, akkor felállt, és hozott nekem ketchupot... :) Azért most már nyilván jobb a helyzet, mint az elején, de azért még mindig nagyon kell figyelni néha, hogy mit szeretnének, és csak egy-egy szóból kitalálni, hogy mit mondhatnak. De hát ez egy lassú folyamat, tisztában vagyok vele, viszont bízok benne, hogyha majd nagyjából normálisan fogom érteni ezt a fajta angolt, akkor utána már kevesebb gondom lesz a különböző akcentusokkal a világ más részein is. Persze majd meglátjuk :)

A srácok activity közben az udvaron

Alapvetően ez a hét a nyári táborokra való felkészülésről szólt, mivel most nyáron a youth centre három tábort szervez a gyerekeknek, az első a post primary (13-18 évesek), a második a 10-12 éves, a harmadik pedig a 7-9 éves gyerekeknek szól. Ennek keretében az egyik játék a The Cube nevű brit TV-s vetélkedő homemade verziója. Tomnál volt szerencsém épp elkapni egy adást, arról szól, hogy van egy kocka, amiben a játékosnak 7 egymást követő ügyességi feladatot kell megoldania időre, amire összesen 9 élete van. A lényeg, hogy a műsor nagyon profi, és elég izgalmasra van megcsinálva, nekem nagyon tetszett, nem lepődnék meg, ha pár éven belül Magyarországon is megvenné valamelyik csatorna a licence-et. Nagyjából 50 fajta játék van a műsorban, különböző nehézségűek, ebből csinált meg Shaun, Tom mellett a másik gondnok kb. 10-et, méghozzá a saját kezével faragta ki, hegesztette össze a játékokat, nem semmi! Ezeket próbálhattuk ki, illetve meg is kellett ismernünk őket, mert a táborban egy-egy játéknak a felügyelői voltunk.

Jelenleg egyetlen olyan stabil munkánk van Ruttal, ami minden héten ugyanakkor van, ez pedig a péntek esti bingó, amit a centre szervez. Ilyenkor kb. 400 ember jelenik meg a városból és környékéről, és a tornateremben bingóznak nagyjából 2 órát, ami előtt nekünk a centre shopjában kell segítenünk eladóként (ez amúgy nagyon kemény angol lecke, mivel mindenféle ember mindenféle akcentussal jön oda hozzád, hát nem mondom, hogy mindig elsőre tudtam mit kérnek... :) ), utána pedig a székek elpakolásában és a takarításában. A legizgalmasabb feladatunk a bingó alatt van, mivel ilyenkor néha vissza kell olvasni a számokat a mikrofonba a színpadon ülő embernek, és mivel én egyáltalán nem voltam tisztában a bingó szabályaival, eleinte volt néhány félreértés, amivel egy hangyányit feltartottam 400 ember játékát, de szerencsére nem volt belőle gond sosem, megértőek voltak :)

A tornaterem játék...

...és bingó közben.

A héten egyébként még jött néhány gyerek délutánonként játszani, úgyhogy ilyenkor láthattam azt, hogy milyen lesz majd valószínűleg szeptembertől egy átlagos munkanap: focizni és activity-zni kellett velük :) Tehát egyelőre úgy néz ki, hogy a munka nem lesz vészes, de ezt igazából szeptembertől, nyári szünet után tudom majd megmondani, akkor indul be a rendes menetrend.

Egy hibátlan kezdet

"...és mindenre gyógyír a szokásos közhelyekkel valóban meg sem közelíthető vendégszeretet, a szívbéli barátság, a lelkes fogadtatás őszintesége." - így fogalmaz a Lonely Planet útikönyvsorozat Írország című kötetének bevezetője az írek kedvességéről. És ez nem is véletlen, az utazásom előtt is nagyon sokat meséltek erről az Írországot megjárt barátaim, de már a második napomon a saját bőrömön is megtapasztalhattam ennek a jelét.
Ugyanis ezen a napon az előző posztban említett Tom, a munkahely gondnoka elvitt Rutot, Silviát és engem a Boora szoborparkba, ami alapvetően egy láp és régen tőzeget bányásztak ott, de ma már különböző szobrok vannak kiállítva a területén és a turistáknak van kialakítva. Itt mérték egyébként a 20. században a legmagasabb hőmérsékletet Írországban, ami 32.5°C volt. Az all-time rekord 33.3°C, csak összehasonlításként a magyarországi 41.9°C-os csúccsal... :)

A Boora

"Sky train", ilyenekkel szállították a tőzeget még az '50-70-es években

Bár sokan gondolják, hogy ez a Loch Ness-i szörny akar lenni, állítólag ez egy kacsázó kő szobra :)

Szobrok a Boorában

Az ír piramis :)

A bejáratnál kerékpárt lehetett kölcsönözni (ami ingyenes volt, mint ahogy a belépés is a parkba), úgyhogy 1,5-2 óra kerékpározgatás és fotózás után Tom átvitt minket egy közelben lévő modellrepülő pályára, ami a spanyol lányoknak és nekem is nagyon tetszett, mert egyikünk sem volt még ilyen helyen. Messziről amúgy teljesen úgy néznek ki a levegőben ezek a gépek, mintha igaziak lennének :)
A következő program a Tullamore szélén található Charleville kastély meglátogatása volt, ami nagyjából 200 éves, de tipikusan úgy néz ki, mint egy középkori kastély, és ez az én fantasy rajongó énemnek igencsak vonzó volt :)

Modellrepülők

Így repültek

Charleville kastély

Ezután Tom elvitt a házához minket vacsorára, amit a lánya, Erica készített, miközben mi a parkban voltunk. Nem azt mondom, hogy egy rózsadombi villában laknak, de egy nagyon szép, korrekt kis kertes házban élnek, ami engem speciel meglepett, mert az otthoni viszonyok alapján nyilván nem egy ilyen házat képzeltem el egy gondoki fizetésből. De hát ez egy másik ország.
A vacsora nagyon finom volt, ha minden igaz egy tipikus ír vacsorában volt részünk, aminek alapja a sok  főtt törtkrumpli (olyan gombócokban a tányérra rakva, mintha fagylalt lenne :) ), párolt zöldségek, meg különféle húsok, és mindez olyan szósszal leöntve, mint egy sűrű húsleves, majd pedig jégkrém és gyümölcsös sajttorta. Nem annyira voltam utána éhes... :) A többiek sem, olyannyira, hogy nem is tudták megenni az egészet, így egy jó része a kajának kidobásra került, amit nekem személy szerint nagyon rossz volt látni. A vendégek esetében még persze ezt meg is értem, de hogy a házigazdák is a sajátjukat nem a hűtőbe rakják, hanem kidobják, azt elég komoly pazarlásnak érzem, és amennyire látom, ez teljesen általános ebben az országban, de ha jól tudom a többi fejlett nyugati országban is. Lehet, hogy csak a 6 és fél év kollégium miatt van ez bennem, bár több magyar barátommal, sőt a spanyolokkal is beszéltem erről és ők sem értettek egyet vele. De hát ez még mindig egy másik ország... :)

Rut, Tom, én, Silvia

Vacsora után kiültünk a kertbe a hintaágyba, aztán hogy, hogy nem, előkerült egy üveg Tullamore D.E.W. whiskey, amire nem mondhattam nemet, aztán egy Paddy márkájú is, amire szintén hasonló volt a válaszom... :) Miközben ezeket kortyolgattuk és a hintaágyban napoztunk kicsit, Pink Floydot hallgattunk, (mivel az Tom kedvenc zenekara, így elég hamar meg is volt a közös téma :) ), úgyhogy itt éreztem azt, hogy ennél sokkal jobban nem nagyon indulhatott volna ez az írországi kaland :)

Első nap (2.) - megérkezés Tullamore-ba

Kilbegganból Bill, a Youth Centre managere, vagyis a főnököm vitt el kocsival Tullamore-ba a házhoz, ahol lakni fogok a következő egy évben. Itt találkoztam Ruttal, Robertával és Silviával. Rut egy spanyol lány, aki a projekt másik EVS önkéntese, vele lakok közös lakásban egy évig. Roberta a ház tulajdonosa, Silvia pedig szintén egy spanyol lány, aki egy újságírói ösztöndíjjal van itt a következő hat hétben, ő Roberta lakásában lakik. Egy kis ismerkedős beszélgetés közben befutott Laia is, aki Roberta unokáinak lesz az au-paire a következő hónapokban (szintén spanyol), bár ő egy másik közeli településen lakik, de épp akkor jött át Robertához a családja, így jött velük ő is. Nagyon kedves volt mindenki már az elején, de ez amúgy is jellemző volt eddig szerencsére mindenhol, mióta itt vagyok Írországban.

A ház udvara

Egy óra beszélgetés után elmentünk négyen (Laia, Rut, Silvia és én) sétálni a városba, ami nagyon kis pofás, barátságos 15.000 fős város, de azért itt nem azt kell elképzelni, amit Magyarországon egy 15.000 fős város jelent. Egyrészt Tullamore egy megyeközpont (Írországban 32 megye van), van pl. plázája, amiben 3D-s mozi is van, de van itt egy csomó pub meg diszkó is, uszoda, kórház, a város szélén pedig egy nagy Tesco, mellette Aldi, és még vagy 3 olyan áruház, amiről sosem hallottam :) Szóval gyakorlatilag mindenféle szolgáltatás elérhető, amire az embernek szüksége van, de emellett egy nyugodt kisváros, nagyon kellemes hangulattal, úgyhogy jelenleg nekem abszolút megfelel. Ha meg pörgésre vágyik az ember, vonattal 50 perc alatt ott van Dublinban, szóval ez sem akadály.

Egy tipikus Tullamore-i bár

A séta közben véletlen összefutottunk Tommal, aki a Youth Centre gondnoka és már ismerte Rutot, mivel ő két héttel előttem érkezett (nekem még akkor szakdolgozatot kellett védenem az egyetemen), aki azonnal meg is hívott magához minket másnap ebédre, illetve egy kis túrára a Boora nemzeti parkba, ami egy tőzegláp-szerűség, ahol van egy csomó szabadtéri szobor is, elég érdekes egy hely. Emellett Tom megemlítette, hogy ismer egy magyart, aki a környéken él, és azonnal fel is hívta telefonon, majd a kezembe nyomta, úgyhogy már magyar ismerős is van kint :)

A városi park

A séta után visszamentünk a házba, ami szintén nagyon tetszik, teljesen meg vagyok vele elégedve, egyedül a fürdőszoba kicsit fura, egyrészt a klasszikus külön meleg és hideg vizes csap, aminek a létjogosultságát még mindig nem értem. Miért jó az, hogy az egyik csapból jéghideg, a másikból meg tűzforró víz folyik, meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? :) A másik dolog a zuhany. Ilyennel én most találkoztam először, van a falon egy kis műanyag doboz, amin be lehet állítani, hogy mennyire legyen meleg, illetve hideg a víz, és van rajta egy darab gomb, amivel megnyitod a zuhanyt, illetve elzárod. Ez így elméletben jól hangzik, csak sajnos a gyakorlatban nem ritka, hogy egyik pillanatban még jó a víz, majd kb. 3 mp alatt jéghideg lesz, aztán ugyanennyi idő múlva tűzforró… De ez legyen a legnagyobb problémám :)

Egy tipikus városszéli ház

A főutca

Írországban a legtöbb dolog nemcsak angolul, de írül is ki van írva

Este még gyorsan elmentünk sörözni egy kicsit egy helyi pubba, ami nagyon feelinges volt, a 4.40 eurós sör már kevésbé... tudom én, hogy itt kicsit más árkategóriával dolgoznak, és hogy nem szabad átszámolni az árakat, csak hát azért mégsem ehhez szoktam :) Itt jegyezném meg, hogy kb. este 11-kor indultunk el otthonról, és ekkor még kicsit világos volt, amit én személy szerint imádok, és még mindig örömmel konstatálom minden este, hogy itt ilyen későn sötétedik :)

Az első írországi söröm helyszíne :)

Kb. hajnal 1-kor már el is indultunk haza, s ezzel véget is ért az első napom Írországban.

Első nap (1.) - Budapesttől Írországig

2014.06.14. hajnal 3:30, az ébresztőm csörög. Végre eljött ez a nap is, készülődök a reptérre, hogy elkezdjem az új életemet az írországi Tullamore-ban. Önkéntes leszek a European Voluntary Service révén (EVS) egy évig a St. Mary’s Youth and Community Centre-ben, ahol alapvetően 7-20 éves fiatalokkal kell majd dolgoznom, de emellett a nyelvtanulás, új emberek megismerése és a tapasztalatszerzés a fő célja a projektnek. Ennek a történetét lehet majd itt végigkövetni.

04:29-kor az M0-son a reptér felé

 A repülés rendben volt, bár emiatt izgultam leginkább, mert most repültem először egyedül életemben, és annyi rémtörténetet hallottam a reptéri ügyintézésekkel, kötözködésekkel, lopásokkal, eltűnésekkel kapcsolatban, de minden sima volt. Szerencsére az ablak mellett kaptam helyet, még a házamat is láttam fentről egy másodpercre, de aztán kb. 10 perc után a felhők uralták a kilátást egészen a landolásig, úgyhogy annyira nem tudtam kiélvezni ezt az előnyt. Sőt, idővel inkább hátránnyá vált, mivel szépen lassan felmerült bennem az a dilemma, hogy kell-e annyira pisilni menni, hogy felállítsam a mellettem ülő két embert, vagy kibírom az út végéig? Kibírtam :)

Ott van a házam :)

Ahogy leszálltam a gépről Dublinban, csak mosolyogni tudtam, annyira élveztem a 18-20 fokot, a magyar időjárást nem nekem találták ki… :) A reptéren volt kb. 2 órám a buszomig, úgyhogy volt időm felfedezni. Szép. A legmókásabb jelenet, amikor jön egy újabb gép, és a váróban találkoznak az utasok a családjaikkal vagy a barátaikkal, tiszta Igazából szerelem intró  :) Ja és amit az egész világon meghonosítanék, az a jelzőlámpákon lévő visszaszámláló a következő váltásig, szerintem nagyon hasznos dolog, de eddig Írországban is csak a reptéren láttam.

A busz állomáson nem voltam teljesen biztos, hogy melyikkel kell menni, úgyhogy meg akartam kérdezni az egyik sofőrtől, amire nyilván percekig készülődtem, mivel addig nem nagyon kellett használnom az angolt az út során, aztán persze még végig sem mondtam a szépen felépített mondatomat, már mondta is, hogy melyik az :) Felbátorodva a kommunikációs sikeren, az egyik utastól meg akartam kérdezni valamit, amiből persze aztán ő meg már nem értett semmit és én se sokat a reakciójából, szóval akkor konstatáltam, hogy azért nem lesz ez annyira egyszerű… :)

Sirály a reptéri buszmegállóban

Az első meglepődés az volt, hogy a buszsofőr nem kérte el a diákomat a diákjegy igazolásához, ami egyébként úgy néz ki az egész országban bevett szokás, akár vonaton vettem eddig jegyet, akár múzeumba belépőt, sehol nem kérték el, elég volt csak annyit mondani, hogy diákjegyet kérek. A második meglepődés még mindig a buszon ért, mégpedig az, hogy az egész 2 órás úton olyan rádióadó szólt, amin abszolút hallgatható zenék mentek végig, ilyet jelenleg otthon nem ismerek, de ha tudtok, szívesen fogadom az ajánlásokat :)

Dublin a buszból

Az ír vidéki táj nagyjából hasonló a magyarhoz (legalábbis Dublin és Tullamore között), egy nagy különbséget leszámítva, ezek pedig a házak. Az út mentén gyakorlatilag az összes ház gyönyörű, mindegyik kifogástalan állapotban van, bármikor utazok az országon keresztül, ezeken mindig csak ámulok. Közben meg olyan domboldalak végig, mint a Windows XP alaphátterén… hát nem egy csúnya környék :) A másik amit nagyon szeretek, hogy rengeteg épületen látni olyan feliratokat, aminek a betűtípusa nagyon hasonlít a Gyűrűk Ura filmek betűihez, és ez Tolkien fanként eléggé szívet melengető :)

Gyűrűk Ura ország :)

Szóval így érkeztem meg végül Kilbegganba, ahonnan már csak egy rövid autóút választott el Tullamore-tól.