Tullamore N.E.W.(s): Dublini hétvége 2. - Az este és a második nap

Az esti programnak nem meglepő módon azt találtuk ki, hogy végre belülről is megismerkedünk a Temple Bar pubjaival, de előtte találkoztunk egy magyar barátommal még a szegedi koleszombol, aki épp azon a héten volt Dublinban, úgyhogy gyorsan meg is beszéltük, hogy fussunk össze. Miközben épp az egyik pub előtt beszélgettem vele egy pint sör társaságában, egyszer csak valaki a nevemen szólított (magyarul!), én pedig amikor felnéztem, láttam, hogy ott áll két régi ismerősöm szintén az egyetemről, akiket már évek óta nem láttam! Nyilván nagyon meglepődtem és nagyon örültem neki, imádom az ilyen "kicsi a világ" élményeket :)

Mario lánybúcsúja

Az este nagy részét aztán a spanyol lányokkal buliztuk végig, pubrol pubra, amit nagyon élveztem, de egyáltalán nem az alkohol miatt, mivel abból nem sokat vettem. Ennek oka pedig az volt, hogy nem olcsó, de szerintem nem csak magyar mércével számítva, hanem nemzetközi szinten sem. Egy teljesen átlagos sör, ami itthon mondjuk az Ászok vagy a Borsodi lenne, az nagyjából 6.50 euró, amire még másnap a hostelben két amerikai srác is azt mondta, hogy ennél azért láttak már olcsóbb sört életükben... :) Nyilván, ha meg átszámoljuk forintra (amit persze nem szabad, mert teljesen mások a körülmények), akkor egyenesen horribilis. Egyébként amennyire tapasztaltam, az ország más részeiben egy átlag sör egy pubban nagyjából 4.50 euró, olcsóbb helyeken már 3 euró körül is lehet kapni, de ennél olcsóbbat még nem láttam. Persze ez csak a pubokra igaz, a boltokban olcsóbb itt is. Amúgy eddig a legjobb ír sör a Galway Hooker volt (a Guinness nem annyira az én világom), azt nagyon tudom ajánlani, aki szereti a világos, friss, kicsit gyümölcsös aromájú söröket.

Egy elmosódott legénybúcsú

Visszatérve az estére, mindenhol élő zene szólt a pubokban, és óriási tömeg mindenütt, egy-két helyre már messziről láttuk, hogy esélytelen beférni, mert még az ajtón kívül is álltak az emberek. Egyébként egész este folyamatosan lánybúcsúk és legénybúcsúk voltak végig a Temple Barban, és ami nagyon tetszett, hogy itt mindenki be volt öltözve tök profi jelmezekbe, volt olyan lánybúcsú, ahol a menyasszony volt Mario, és a az összes többi lány Luigi, de láttam olyan legénybúcsút is, ahol mindenki állatoknak öltözött be. Az utolsó bárban, ahol voltunk, megismerkedtünk pár spanyollal meg argentinnal, ami nem volt túl nehéz, mivel egész Dublinban rengeteg a spanyolajkú. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy az utcákon több spanyolul beszélő embert hallottam, mint angolul beszélőt... Nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű náluk ez az ország/város. Egyébkent este a frissen vásárolt Batmanes pólómat vettem fel, ami úgy néz ki sokaknak tetszett, mert páran az utcán is viccelődtek vele, de egy srác pl. ebben az utolsó bárban konkrétan megkért, hogy csinálhasson velem egy közös fotót, mert annyira tetszett neki :D

Az este utolsó pubja

Írországban amennyire tudom a legtöbb szórakozóhely nagyjából hajnal 2-kor zár, mert csak addig adnak ki nekik engedélyt, úgyhogy ekkor mi is elindultunk vissza a szállásra, ahol életem első hostelban töltött éjszakájához volt szerencsém, egy kb. 15 fős szobában aludtam nagyjából 5-6 megszakítással 2-2,5 órát, mert a szobatársaim nagy része ment hajnalban dolgozni, és másokra nem annyira voltak tekintettel. Mindegy, túléltem, azért a 6 és fél év koli alatt láttam már cifrábbat is... :)

A hostel fürdőszobája

Aminek viszont nagyon örültem, hogy Dublinban minden nap van egy hostelek által szervezett ingyenes városnézés idegenvezetővel, úgyhogy ezt ki is használtam másnap, mert már addig is nagyon tetszett a város, de még szinte semmit sem láttam belőle. Az idegenvezetőnk tök jófej volt, sokat poénkodott és közben sok érdekességet is mesélt, úgyhogy teljesen meg voltam elégedve a programmal. A túra közben szóba elegyedtem néhány emberrel, köztük egy amerikaival is Atlantából, aki többek között arról is beszélt, hogy reméli a munkájával még sokáig maradhat Európában és hogy még sokáig nem kell visszamennie Amerikába, mert elég sok problémája van vele. Aztán azóta beszélgettem már írekkel is arról, hogy mit gondolnak a hazájukról, és hogy hol szeretnének élni, és itt is többen mondták, hogy valahol máshol (pl. pont Amerikában), mert hogy Írország mennyire rossz szerintük, és hogy itt nincs semmi, stb. A spanyol lakótársakról nem is beszélve, ők is nagyon súlyos problémákról beszéltek az országukkal kapcsolatban. Szóval nekem nagyon úgy tűnik, hogy az ember tényleg mindenben képes megtalálni a legrosszabbat, és kevéssé értékelni a jó dolgokat, függetlenül attól, hogy hol él, mennyire fejlett vagy milyen gazdasági helyzetben van az ország, ahonnan származik. Persze nem mondom, hogy mindenki ilyen, közel sem, de érdekes ezt látni, hogy nem csak a híresen negatív magyarok képesek panaszkodni az országukról, hanem az elvileg jóval fejlettebb nyugati országok lakói is, úgy néz ki az emberi természet már csak ilyen, nemzetiségtől függetlenül...